Százmilliós támogatásokat kaptak az államtól NER-közeli építőipari vállalkozások
A vissza nem térítendő összegek az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól érkeztek.
A vissza nem térítendő összegek az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól érkeztek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma utalja a pénzt.
A nemzeti méhészeti program részeként 2020-tól méhcsaládonként 500 helyett 1000 forint támogatás jár a méhészeknek – jelentette be az agrárminiszter.
A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg a kormányhatározat a 2022-es kézilabda-Európa-bajnokságra készülő, és a város csapatának új otthonául szolgáló létesítmény támogatásáról.
Ipari zónává változik-e Göd egyik városrésze, vagy sem? Azok, akik a folyamatosan bővülő Samsung SDI közelében laknak, elkeseredettek és tehetetlenek: mennének, de nincs hova. Az önkormányzat nem tagadja: a beruházással együtt kell élni.
Most először fordult elő, hogy a világpiacon csökkentek a tisztán elektromos és plugin hibrid eladások.
Az autógyártó Törökországba vitte volna új gyárát, a bolgárok most mindent bevetnek, hogy ne így legyen.
Több ezer fő munkája, több mint 100 hazai kis- és középvállalkozás léte és évi 132 ezer beteg ellátása került kritikus helyzetbe Magyarországon, miután egyre nehezebb körülmények között dolgoznak az ortopédcipő-készítők, akik nemcsak az egyre több ellátásra szorulót nem fogják tudni ellátni, de a legtöbbjük már a következő pár hónapot sem tudja finanszírozni.
A vásárlók számára nemcsak a nagy hatótáv, hanem a komoly állami támogatás is igen vonzóvá teszi a Teslát.
Karcag kapja a pénzt, ott állítják fel újra a Milánói Világkiállítás magyar pavilonját.
220 kilométeres hatótáv, futurisztikus műszerfal és hátsókerék-hajtás jellemzi a vadonatúj Honda e-t.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) igazolta, hogy megteremtette törvényes gazdálkodásának feltételeit, így újra kaphat állami támogatást – közölte az Állami Számvevőszék.
De más érdekességek is vannak a Népszava által közölt listán.
Eddig közel 300 millió forint közpénz.
Több területet is komoly összeggel támogattak meg az év végén.
Jövőre mutatják be, 200 kilométer hatótávú lesz egy feltöltéssel.
A világon egyedülálló kezdeményezést támogatott csak a kormány - válaszolt Mága Zoltán azoknak a zenészeknek, akik szerint az ő zenéje egyáltalán nem olyan értékes, hogy ennyi közpénzzel kéne megsegíteni.
Kicsit félünk leírni ezt a címet, mert ezt jellemzően bődületes hazugság, vagy valótlan pénzügyi ajánlat szokta követni. Ez esetben azonban bizonyíthatóan másról van szó: mindazok számára, akik értelmezhető jövedelemmel és egy jelzálogterheléstől mentes ingatlannal rendelkeznek, azok számára a szuperállampapír és egy szabadfelhasználású jelzáloghitel kombinációja 10,7 százalékos éves hozamot eredményezhet. A Bankmonitor bizonyítása következik.
Sorra dőltek be a magyar internetezők annak a régi/új álhírnek, ami néhány papír kitöltése után minden magyarnak lényegében alanyi jogon járó, lakásra költhető állami támogatást ígér. A bejegyzés valótlan, aki megosztja, hazugságot terjeszt.